matchguns 2013.10.31. 11:19

Gyorslövő OB

A legutóbbi alkalommal a gyorslövő OB-ra készültünk. Nati még otthon teljesen átállította a sütésemet, hogy rövidebb legyen az előhúzásom, amit már régebben tervezett állítani.

Ezt az OB-t most rendezték meg először. Ahogy az először megrendezett eseményekkel történni szokott, itt is kicsit kísérleti nyulak voltunk. Ezt nem negatív tartalommal írom, hisz gyönyörű időnk volt és egy jó hangulatú versenyen vettünk részt barátokkal, ismerősökkel körbevéve.

Ahogy már az előzőekben leírtam a verseny menete a következő volt:

5 próba lövést 30 másodperc alatt kellett leadni a szokásos körkörös táblára. Majd 2*5 lövés következett szintén 30-30 másodperc alatt. Ezek után kicsit begyorsultunk, mert a következő 2*5 lövést 15-15 másodperc alatt kellett leadni. 

Egy kicsit hűvös reggelre ébredtünk, én is fáztam kicsit a dobozban, de nagyon szép volt az idő:

nagyteteny_kicsi.jpgBeálltunk a lőállásba és elindult a próba sorozat. Kezdem kicsit felébredni, de még mindig fáztam. Ez abból is kiderült, hogy az első értékelt sorozatnál a negyedik lőszert nem tudtam betölteni, pedig zöld eley-jel lőttünk. Merevek voltak még a rugóim és nem tudott a számom rendesen hátrasiklani. Szóval így Nati 2 lövés mínuszba került. Sajnos ezen a versenyen akadály miatt nem lehetett újra lőni, tehát ez 20 pont mínuszt jelentett a végére. 

Az, hogy számokban kifejezve mi lett a vége, nem tudom, mert Nati ezek után már meg sem nézte. Akit érdekelnek az eredmények, itt megtalálja. Most ránéztem, és láttam, hogy szerintem elszámolták az eredményünket.

Ezután Nati még egy 9mm-es Berettával is lőtt, de szegényért Nati nem rajong, ezért nem is lett valami jó. Nati azt mondja, hogy nagyon rossz a sütése és a markolata is. 

Végül az egész lényege, hogy töltsünk el együtt kis lövöldözéssel időt. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://matchguns.blog.hu/api/trackback/id/tr835607720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása