Mint az előző bejegyzésben írtam, augusztusban nem volt lőtér. Nati ígérte, hogy azért elmegyünk valahova lövöldözni, de sajnos sok hely zárva tart augusztusban, ami meg nyitva van, oda nem jutottunk el. Pedig egyszer már majdnem... Szóval én ki voltam éhezve, Nati meg kicsit sem gyakorolt, így mentünk el a KO-DE-KO kupa 4. fordulójára, Egerbe. Sajnos a morcos ember nem tudott velünk jönni, így tesómékkal voltunk lent. 

Kíváncsi voltam, hogy ennyi kihagyás után hogyan fog Natinak menni a dolog... hát nem ment valami jól.

30+30 és 20 pont versenyszámban indultunk. Először kezdtük a 30 pontot. Voltak pillanatok, amikor jól ment, de elég kevés. Világossá vált, hogy a markolatomnak a kisujj részét még reszelni kell, mert nagyon nyomja Nati ujját. Persze ezen lehetne úgy javítani, hogy az éltámasz azon részét, ami a kisujjat tartja meglazítjuk, de akkor nem biztosít elég tartást és nagy a szórás. Igaz, így meg mikor már fárad Nati keze és már nagyon fáj a kisujja, akkor akarva-akaratlanul rászorít, így a lövések vagy felfele, vagy balra mennek. Ez tisztán látszott most is.

Miután befejeztük a 30 pontot, jött a 20 pont. Már bemelegedve, tapasztalva úgy gondoltam volna, hogy jobban fog menni. Itt a végén 183 lett, de minimum 4 8-as volt benne magasan, vagy balra. Ahogy a fentiekben írtam, itt is a kisujj csúnyán bezavart. 

Ebéd szünet után jött a 30+30 gyors része. Itt már előtte Nati kicsit szárazon melegített velem, mert sajnos nagyon ritkán lövünk gyorsat és mindkettőnknek rá kell hangolódnia. Nati betekerte a nézőkémet a gyorshoz, legalábbis azt hitte. Hogy miért írom, hogy azt hitte? Nos, mint verseny közben kiderült, hogy nem a magasság állítón tekert, hanem az oldal állítón. 3 sorozaton keresztül nem értette, hogy miért annyira balosak a lövések. Próbált átállni, megtalálni a helyét, de csak balra mentek. A második és a harmadik értékelt sorozat közötti értékelés alatt lenézett rám, ekkor meglátta, hogy másikkal kell a magasságomat állítani. Szidta magát rendesen. Mikor hozzá lehetett érni a fegyverhez, gyorsan átállított és láss csodát, képes volt a tízesbe találni. Sőt, volt egy 48-as sorozata is egy 8-assal. Azok a tízesek gyönyörűen együtt voltak, látszik, velem nincs baj. De, már késő volt. Ez is egy újabb tapasztalat volt neki, így legközelebb biztos nem csinál ilyet legközelebb. 

Most majd arra kell menni, hogy a kisujj részét a markolatomnak végre rendesen megcsinálják. 

(~1950 lövésnél járok.)

A bejegyzés trackback címe:

https://matchguns.blog.hu/api/trackback/id/tr495477285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása