2013.10.31. 11:31
Az átállított sütés próbálgatása
Végre a hétvége után sikerült lejutni ismét a lőtérre.
Most már tényleg vége van az összes versenynek, lehet újra az állítgatássokkal bajlódni. Ahogy korábban írtam, Nati teljesen átállítgatta a sütésemet. Kb 1 órát küzdött vele. Még az elsütő billentyűt is hátrébb kellett állítani, mert a sütésemnél, ha az előhúzás útvonalát lerövidítik, akkor hamarabb éri el a billentyű a stage2-t, ezáltal előrébb kerül a lövő sütő ujja.
Mikor a lőtéren Nati a kezébe vett, akkor eléggé lötyögtem benne. Ok, hogy lehűlt az idő és megjött az ősz, de ennyire?
Próbálkozott így lőni velem, de hamar rájött, hogy állítani kell az éltámaszon, hogy stabilabban álljak. A kísérletezgetéseknek meg is lett az eredménye:
Borzasztó, igaz?
Na de miután beállítgatta Nati a dolgaimat, akkor újra odaállt, kicsit jobban összeszedte magát és lőtt. Erre már azt mondom, hogy remény teljes. Még mindig van 5 lövés, ami nagyon nem oda illik, ami az egész 1/4-e, de azért egy kicsit dicsérjük meg Natit is :D
Látszik, hogy csak össze kell szednie magát és el tudja tüntetni a 0-át a 10-esből. :)
~3150 lövésnél járok :)
2013.10.31. 11:19
Gyorslövő OB
A legutóbbi alkalommal a gyorslövő OB-ra készültünk. Nati még otthon teljesen átállította a sütésemet, hogy rövidebb legyen az előhúzásom, amit már régebben tervezett állítani.
Ezt az OB-t most rendezték meg először. Ahogy az először megrendezett eseményekkel történni szokott, itt is kicsit kísérleti nyulak voltunk. Ezt nem negatív tartalommal írom, hisz gyönyörű időnk volt és egy jó hangulatú versenyen vettünk részt barátokkal, ismerősökkel körbevéve.
Ahogy már az előzőekben leírtam a verseny menete a következő volt:
5 próba lövést 30 másodperc alatt kellett leadni a szokásos körkörös táblára. Majd 2*5 lövés következett szintén 30-30 másodperc alatt. Ezek után kicsit begyorsultunk, mert a következő 2*5 lövést 15-15 másodperc alatt kellett leadni.
Egy kicsit hűvös reggelre ébredtünk, én is fáztam kicsit a dobozban, de nagyon szép volt az idő:
Beálltunk a lőállásba és elindult a próba sorozat. Kezdem kicsit felébredni, de még mindig fáztam. Ez abból is kiderült, hogy az első értékelt sorozatnál a negyedik lőszert nem tudtam betölteni, pedig zöld eley-jel lőttünk. Merevek voltak még a rugóim és nem tudott a számom rendesen hátrasiklani. Szóval így Nati 2 lövés mínuszba került. Sajnos ezen a versenyen akadály miatt nem lehetett újra lőni, tehát ez 20 pont mínuszt jelentett a végére.
Az, hogy számokban kifejezve mi lett a vége, nem tudom, mert Nati ezek után már meg sem nézte. Akit érdekelnek az eredmények, itt megtalálja. Most ránéztem, és láttam, hogy szerintem elszámolták az eredményünket.
Ezután Nati még egy 9mm-es Berettával is lőtt, de szegényért Nati nem rajong, ezért nem is lett valami jó. Nati azt mondja, hogy nagyon rossz a sütése és a markolata is.
Végül az egész lényege, hogy töltsünk el együtt kis lövöldözéssel időt. :D
2013.10.22. 08:45
egy másfajta versenyre gyakorlás
Hétvégén egy másfajta versenyre megyünk. Gyorslövő OB-nak nevezik. Remélem én is lőhetek majd és a sport markolatom miatt nem fognak szórakozni velem. A verseny lényege, hogy 2*5 lövést 30-30 mp alatt kell leadni, majd másik 2*5-öt 15-15 mp alatt.
A mostani gyakorláskor először 20 lövéssel kicsit bemelegített Nati. Alakul a lőkép, bár még mindig vannak elhúzások:
Ezután időre lőttünk először 3*15-öt 30 másodpercekre, majd 3*15-öt 15 másodpercekre. Ahhoz képest, hogy először csináltuk és közben állítottak az előhúzásomon, mert túl hosszú volt, egész elfogadható lett:
Szépen meglett a közepe, csak a gyors miatt a hibák nagyobbak.
Várom már a versenyt, hogy kipróbálhassam itt mit tudok :D
2013.10.17. 09:27
ob után
Véget ért az OB időszaka, újra jöhetnek az állítgatások.
Az OB-n tapasztalt akadályok miatt Nati jó alaposan kitisztított, a kritikus helyeket szárazra törölte, sőt még ki is fújta levegővel. Sokkal jobban éreztem magam utána.
A lőtéren már most el kezdték állítgatni az elsütő billentyűmet (hátrébb lett csúsztatva kicsit), és az éltámaszomat is lazábbra vette Nati, hátha úgy jobban fog menni. El kezdett kísérletezni a nézőkém résével is, mert szabad ég alatt azt vette észre, hogy annyira összeszűkül, hogy szinte bele sem fér a tüske. Próbálta szélesebbre venni, de a pince lőtéren, a sötétben nem volt jó, nagyobb lett a szórása. Szerencsére nem csak egy sima csavarral lehet azt beállítani, hanem az a csavarom is "kattogó", úgyhogy megállapította Nati, hogy szabad ég alatt 2 kattintással kijjebb kell nyitni a nézőke rését.
Egyébként kezd alakulni a szóráskép is:
Látszik, hogy szélességben nem az igazi.
Itt már megint kicsit visszajött a balra le lövés problémája. Erre még nagyon rá kellene jönni, hogy mitől van. Valami még nem tökéletes...
Ezután egész hosszú időt kihagytunk, mert Nati nem ért rá. Volt, hogy fölöslegesen utaztatott keresztül a városon, de nem sikerült lejutni a lőtérre. Legalább kicsit megmozgatott :)
Tegnap is voltunk lőtéren és megint csak azt tudom mondani, hogy összességében alakul, de még mindig valami nem ok:
A beállással is kísérletezgettünk.
Kiderült, hogy jövő hétvégén (26-ai hétvége) lesz a rendőr OB, ahol inkább gyorsaságra kell menni. Lehet 22-essel és nagy kaliberrel is indulni. Jövő héten el kezdünk kicsit rá gyakorolni, mert 30 és 15 másodperc alatt kell 2*5 lövést leadni. Izgalmasan hangzik, még nem voltam ilyenen. :) Jó mulatság lesz.
Az utóbbi időben többet gyakoroltunk, így ~3000 lövésnél járok.
2013.10.09. 15:36
OB (nemzetközi)
Elérkezett a nemzetközi versenyszámok OBjának ideje. Szerettünk volna bizonyítani.
Nagyon hideg napra ébredtünk. Már vagy másfél hete ilyen hidegek voltak. Ez nem épp segíti a jövőket, hisz az ujjuk ilyenkor érzéketlenebb. Mellesleg nekem sem kellemes hidegben dolgoznom, hisz a rugóim sem olyan puhák, mint egyébként.
Most először SIUS-ra lőttünk. A SIUS az egy gép, ami rögtön képes kiírni a találatokat a rácsatlakoztatott monitorokra. Ráadásul tizedes pontossággal írja ki, ami a döntőben különösen fontos. http://www.sius.com/en/01_start.html De a döntőről majd később.
Jó a SIUS, hisz rögtön látod a találatokat és nem kell megvárni, míg a bírók körbejárják mindenki tábláját és értékelik azokat. A "hátránya" is ebből van, mert a lövőnek jóval kevesebb ideje van pihenni a két sorozat között. Én nem bánom, mert így nem hűlök ki annyira és Nati sem bánja, mert nem szereti a köztes, hosszú várakozásokat.
A lassú talán még elfogadhatóan sikerült, bár ennél jobbat tudunk (275). Hideg volt. A gyorsra már egy kicsit jobb lett az idő, de még mindig hideg a kezeknek.
A gyors sajnos elég rosszul sikerült (269). Nati teljesen abban a tudatban volt, hogy nem is kerül be a döntőbe, de szerencsére mindenkinek hideg volt és mindenki alul teljesített, így a 7. helyen sikerült bekerülnünk a döntőbe.
A döntőbe 8 ember kerül be. Itt már csak gyors sorozatokat lő mindenki és csak a belső tízes találatok (10.3-asok) számítanak. A döntőben először 5 próba lövés után 25 értékeltet kell leadni (5 sorozat). Minden sorozat után bemondják, hogy az egyes versenyző mennyi belső tízest lőtt és mi az aktuális állás. Ez azért fontos, mert az első kettő és a második kettő versenyző megy majd az aranyért és a bronzért.
Natival szerencsére minden sorozatban sikerült legalább 1 belső tízest lőnünk, sőt az utolsó sorozatban 4 belső tízest hoztunk össze, amivel bekerültünk az arany döntőbe. :D Ezzel a legrosszabb esetben is másodikak lehetünk :D
Itt jött egy kis probléma. Nati sajnos kevés verseny lőszert hozott magával. 3 dobozt pakolt be, de abból az egyik csak félig volt. Ez probléma, mert nem volt elég lőszer az arany döntőre. Volt nála gyakorló lőszer, de az gyengébb és vannak benne olyanok, amik elcsettenhetnek, vagy túl gyengén vannak töltve és nem húznak fel engem a következő lövéshez.
Ezután a kitérő után jöjjön az arany döntő.
Ennek a pontozása már eltér az eddigiektől. Még mindig a belső tízesek számítanak. Mivel két versenyző lő egymással, ezért a belső tízesek csak annyira számítanak, hogy az adott sorozatban melyik versenyző (esetleg mindkettő) kap pontot. Az a versenyző, akinek több 10.3-as, vagy jobb lövése van, az 2 pontot kap, míg a másik 0-t. Ha egyenlő lövéseik vannak, akkor 1-1 pontot kapnak.
Az első sorozat után mi vezettünk (2-0), majd Reni kiegyenlített (2-2). Utána megint mi lőttünk többet (4-2). Ezután volt egy akadályunk. Nati sajnos annyira akarta, hogy ne legyen semmi bajom, hogy kicsit sok olajat tett rám, mikor kitisztított és előfordult, hogy nem tudtam behúzni a következő lőszert. Ez volt ekkor is. Jelezte a bírónak, hogy akadály, elfogadták, elhárította és lelőhette a maradik 3 lövést. Ezzel viszont többet nem jelenthetett akadályt, mellesleg kevesebb belső tízest lőtt, mint Reni (4-4).
Na ekkor fogyott el a verseny lőszer és már csak a gyakorló maradt.
A következő sorozatban volt két akadálya is. A fent leírtak mindegyike teljesült. Először a második lőszer elcsettent, majd a 3. lőszer túl gyenge volt és nem töltöttem be a következőt. Így az 5-ből csak 3-at tudott Nati ellőni. De így is sikerült ugyan annyi belső tízest produkálnunk, hogy mindkét versenyző 1-1 pontot kapott (5-5).
Az arany és a bronz döntők 7 pontig mennek csak, tehát nekünk ez volt az utolsó sorozat ahhoz, hogy megnyerjük.
Nem sikerült. Ezzel a lőszerrel nem ment....
Így OB 2. helyezettek lettünk nemzetközi versenyszámból :D Ennek is naggggyon örülünk!
Eredmények itt nézhetők meg: http://www.hunshooting.hu/images/stories/2013/versenykiiras/osz/MSSZ_OB_25m_20131005.pdf
Izgalmas és jó verseny volt, nagyon élveztem az egész napot :D
2013.10.09. 10:37
OB előtti utolsó gyakorlás
Nati úgy tervezte, hogy az utolsó héten minden lehetséges alkalommal lemegy a lőtérre és gyakorol, hogy felkészülhessen a versenyre. Sajnos szerdán nem érezte jól magát, nagyon fájt a feje, így nem tudott lemenni. Ez szomorúan érintett minket, mert jó lett volna még gyorsat gyakorolni.
A pénteki gyakorlás nem lett olyan szép, mint szerettem volna, de látszik, hogy már alakul. Íme:
2013.10.01. 21:50
Gyakorolgatások
Múlt héten a gyakorláson próbáltunk még alakítgatni a markolaton, hogy jobban mennyen. Még gyorsat is lőttünk, ami jó volt, mert nagyon ritkán gyakoroljuk.
Egyébként a gyakorlás hiánya nagyon is meglátszik, mert úgy hallottam, hogy régebben Natinak jól ment a gyors 30 (jobban mint a lassú), de most már fordítva van. Az elmesélések alapján azt vettem ki, hogy régen Nati nagyon sokat gyakorolt hadipisztollyal gyorsat, ez meg is látszott, mikor ennél a klubnál elkezdett lőni, mert sokkal pontosabban lőtt gyorsabban. Viszont idén kb ekkor lőttünk 5-ször gyorsat. Ez szánalmasan kevés.
Íme a múlt heti gyakorlás. Látszik, hogy kísérletezgetem:
És a gyors:
Hétvégén viszont voltunk Kapuváron versenyen. Nagyon hideg volt egész nap. Én is fáztam, de Nati keze olyan hideg volt, hogy úgy éreztem, mintha nem is lenne a markolatomnál melegebb.
Először Nati nagy kaliberrel lőtt. A morcos ember hozta a Pardiniét és azzal melegített be Nati. Jól sikerült a bemelegítés, mert az időjárás ellenére 186-ot lőtt, amivel meg is nyerte a nagy kalibert.
Utána jöttem volna én. Nos... velem nem sikerült túl jól. Egyből úgy kezdődött, hogy szokás szerint ferdén emelt fel. Viszont ez megmutatta, hogy valami nem stimmel az éltámasszal, hisz az nem engedi Nati csuklóját rendesen, a megfelelő szögben kifordulni. Lehet, hogy nem is igazán Nati kezével van a gond és a markolatot mégsem kell átalakítani úgy, hogy ferdén lehessen felemelni. Lehet, hogy csak az éltámaszt kell kicsit alakítgatni. Nos, ennek a hétnek ez a feladata.
Hétfőn reszelgettek az éltámaszomból, oldalából, görbületéből, szóval mindent megtettek annak érdekében hogy ne akadályozza Nati kezét a megfelelő tartásban.
Jobb lett így elsőre. A hét további részében kiderül, hogy mennyire jön be.
Íme a hétfői "termés":
Hétvégén OB nemzetközi versenyszámokból. szeretném, ha jól sikerülne!
Lövéseim száma: ~2560
2013.09.17. 12:59
csak gyorsan
Most nem fogom sokáig húzni az időt fölösleges képekkel.
A vártnál rosszabbul sikerült a lövészet, mind pénteken, mind hétfőn. Kicsit a billentyűmet állítgatták, sokat kiszedtek és pótoltak a markolatomnál, triggerstoppomon állítgattak, kipucoltak és ismét az elsütő billentyűmön állítottak. Röviden ennyi. :)
Na jó, kicsit bővebben:
Most a markolatomnak a középső és gyűrűs ujj első ujjpercénél lévő részből szedtek le sokat, hogy véletlenül se kapaszkodjon bele Nati. Ugyanis pénteken elkezdte azt gyakorolni, hogy a középső ujjával kicsit rátámaszt, hogy stabilabb legyen a fegyver, de ha az első ujjpercével teszi ezt, akkor balra lehúzza a lövéseket. Állítólag a gyorstüzelők is ezzel a technikával tartják stabilan a fegyvert, csak nehéz megtanulni. Eddig nem túl nagy sikerrel ment a gyakorlás, de még adunk neki 1-2 esélyt.
Nati mutatóujjánál, felül még többet be kellett pótolni, mert még mindig lötyögött az ujja, ahogy meghúzta a billentyűmet. Mivel ennyire ki lett támasztva, feljebb kellett (volna) tolni az elsütő billentyűmet. Nem tudom, hogy emlékszel-e, de az elején Nati megfordította az elsütő billentyűmet (fejjel levele tette fel), mert egyébként vastagnak tűnt. Na most ez vissza lett fordítva, mert fejjel lefele nem lehetett kellőképpen magasra állítani. Szóval most megint az eredeti helyén van, kicsit befordítva, hogy egyenletesen lehessen elhúzni.
Ezen kívül Natiék még kísérleteztek, hogy előrébb, vagy hátrébb kell-e állítani az elsütő billentyűt. A végén kiderült, hogy előrébb, így kevésbé rántja el a csövemet lövéskor. Csak az a baj, hogy nem biztos, hogy emiatt rángatott. Ugyanis Nati azt vette észre, hogy ahogy felemel, teljesen balra áll a célzó tüském a nézőke résében. Sokszor még nem is látja. Ez persze a sok markolati állítgatás miatt is lehet, hogy ennyire elállítódott, ezért még a tenyér csukló felőli részéből is reszelve lett (mármint a markolatomból). Ezzel jobban belesimulok Nati kezébe és visszamegy a tüském középre.
Most jut eszembe, hogy a tüskémmel más baja is volt Natinak. Csuklóból igazgatta a tüskét, hogy középen maradjon és ne akarjon se föntre, se lentre kitörni, azaz ne ejtse, és ne is húzza fel a lövéseket. Ezt úgy oldották meg, hogy a markolatom középső ujj részének a tetejéhez még építettek, hogy jobban tudjon támasztani. Ez úgy tűnik, hogy megoldotta (legalábbis akkorra).
Na, akkor már csak a triggerstop-rol nem írtam. A triggerstop az elsütő szerkezet azon része, ami sütés után megállítja a billentyűt. Azaz, miután elsült a fegyver, te még kapaszkodhatsz a billentyűbe, az tud is tovább hátra mozogni egészen addig, amíg a triggerstop engedi. Ez akkor rafinált, ha túl közel állítják a sütés pillanatához. Rossz beállításnál akár a fegyver sem tud elsülni. Ez a lövőtől függ, hogy hogyan tudja kezelni a sütést, mennyire fegyelmezett. Natinak alapból lehet, hogy egy kicsit rövid volt a sütés utáni útja a billentyűnek, na ezt át is állította. Hogy ennek lesz-e valami haszna, azt most még nem tudjuk, mert annyi apróbb-nagyobb dolgot állítottunk, hogy ez most még nem fog kiderülni.
Kicsit félve várom a következő alkalmat. Gondolom ez érthető...
Azért még a szokásos statisztika a végére: ~2360 lövés
Mindenkinek szép napot!
2013.09.11. 11:43
még mindig állítgatunk...
Ismét egy gyakorlás, ismét egy kis állítgatás.
Most Nati jobb állapotban ment le a lőtérre. Már jobban tudott koncentrálni, ezért el lehetett kezdeni az apróságok állítgatását.
Először a beállást próbálgatták. Nati kipróbálta, hogy ha becsukja a szemét és felemel, akkor hova emel. A lényeg, hogy akkor is a tábla közepére kell emelnie. Először kimérték, hogy tényleg a táblával szembe álljon be Nati, de ez nem igazán jött be, mert így nagyon nem középre emelt. Igaz, 5 lövésből 3 egymásba szakadt, de kettő nagyon elment. Kívülről látszik, hogy Nati mikor egyenesen áll, akkor kicsit hátrahajló bicskában áll. Emiatt nem működhetnek az általános beállás szabályai. Szóval, ennek megfelelően kellett korrigálni a beállást.
Majd egy keveset pótoltak a markolatomra is, méghozzá a mutatóujj résznél. Úgy tűnt a morcos embernek, hogy ott "lötyög" még egy kicsit Nati ujja. Mivel jobban meg lett támasztva, az elsütő billentyűmet vissza kellett állítani kicsit előrébb, meg egy kicsit befordították a billentyű dőlésszögét. Így is próbálkozott a lövöldözéssel:
50 lövés után Nati keze nagyon durván elfáradt és már szinte meg sem tudta tartani a fegyvert, így abba is hagyta a kísérletezést.
Kíváncsi leszek, hogy pénteken hogyan fog sikerülni a lövészet...
(~2260 lövésnél járhatok)
2013.09.07. 19:11
ob után
Ismét lekeveredtünk a lőtérre. Nos, elsőre nagyon nem ment. Valamiért Nati az elején szétesett. Nagyon nem jött össze neki, de utána kicsit összébb sikerült szednie magát.
Íme:
Mint látható, másodszorra kicsit jobban sikerült, de még mindig nem az igazi.
Igaz, a végére megint nem teljesen lett jó.
A következő gyakorlás alkalmával (szerdán), már valamivel jobban sikerült. Sajnos Nati keze még mindig néha elhúz jobbra, mint itt is látható. Azt is be kell vallani, hogy ezen a napon Nati végig a sütést gyakorolgatta. Gyakorolta, hogy ha gyorsabban süt, akkor milyenek lesznek a találatok. Ezzel próbálta tréningezni magát, hogy ráérezzen a sütésre.
Nati azt fedezte fel, hogy akkor nem sikerült jól a találat, amikor a célkép teljesen rendezetlen volt, mikor felemelt. Mikor összeszedett volt a célkép, akkor egyből nem volt semmi mással gond. Az a gáz, hogy két egymás utáni emelés lehetett különböző, egyik szépen rendezett, a másik meg teljesen szétesett. Ezen kell javítani, rájönni, hogy miért van ez. Ha sikerül megfejteni, akkor szerintem sokkal jobban fog menni. Meglátjuk.
(most úgy ~2200 lövésnél járok)
Utolsó kommentek