2013.09.02. 12:20
ob (nemzeti)
Elérkezett a hétvége, így az ob-ja is a nemzeti versenyszámoknak. Már vártam, hogy végre bizonyíthassak.
Szombat volt az én napom. Akkor rendezték a kis kaliberes versenyeket. Vasárnap csak a markolatomnak volt dolga, mert akkor rendezték a nagy kaliberes "mérkőzéseket".
Szombat:
Az első sorozatban lőttünk, ami 9-kor kezdődött. Mi már 8-ra kimentünk, hogy a kötelező kontrollokat elvégezhessék, mint a versenyző engedélyeinek ellenőrzése (tagsági igazolás, versenyengedély, sportorvosi igazolás), valamint engem is leellenőriztek. Az én követelményem, hogy egy meghatározott méretű dobozba beleférjek, a sütésem a nemzeti versenyeknél nem lehet 500g-nál könnyebb, valamint a markolatomnak is meg kell felelni a szabályokban leírtaknak.
Fél 9-re meg is voltunk a kötelező körökkel. Már csak a sorozatunkra vártunk. Nati kicsit melegítgetett velem, de nem vitte túlzásba.
Végre szólították az első sorozat lövőit. Beálltunk a helyünkre, de még nem jöhettem ki a dobozból. A bírók beszedték a kartonokat (amiken vezetik az eredményeket) és ellenőrizték a lövők ruháit. Na, itt volt egy kis gond. A versenykiírásban is megjelent, hogy farmernadrágban nem lehet lőni, mégis páran farmerban álltak a lőállásba. Volt vita, hogy mit csináljanak a bírók ezekkel a lövőkkel, végülis arra jutottak, hogy csak versenyen kívül lőhetnek. Volt egy lövő, aki így nem is vállalta a lövészetet és összepakolt. Mint később kiderült, csak az első sorozatban lövőkkel szívóztak a farmer miatt.
Ez a kis közjáték arra volt jó, hogy a bírók teljesen elfeledkeztek, hogy nem engedték az elején elővenni a fegyvereket, így a felkészülési idő alatt senki sem tudott a fegyverével gyakorolni. Rögtön kiadták a "tölts" vezényszót. Ekkor kerültem elő a dobozból.
A versenyen zöld eley-jel lőttünk. A próbalövések nem sikerültek valami jól (45), a kapkodás meglátszott. De aztán valamennyire összeszedte Nati magát és próbálta fejben összerakni a dolgokat. Az első értékelt sorozatnál megint az egyik lövésnél jobbra elment a keze és 8-as is lett (még szerencs, hogy 8-as, nem rosszabb). Így lett az első sorozat 47. A második értékelt sorozat kicsit gyengébben ment, kicsit össze-vissza mentek a lövések. Hozzáteszem, hogy nem miattam. Itt is sikerült az utolsó lövést 8-asba lőni, mert kicsit Nati belerántott, így a sorozat 46 lett. Ekkor már Nati kicsit mérges lett magára és próbált erősen koncentrálni, ami egyből meg is látszott. A következő sorozata 48-lett, de sajnos az utolsó sorozat ismét 47 lett. Ezzel a végeredmény 188, ami igazából nem is lett rossz, méghozzá olyannyira, hogy megnyertük az OB-t :D Íme a kupa:
Tesóék is indultak, de nekik valamiért nem sikerült jól. De nem csak nekik, hanem elég sokan a tudásukon alul teljesítettek.
A szombati eredményeket itt olvashatjátok.
Vasárnap:
A vasárnapot a markolatom elmesélése alapján tudom leírni, ugyanis csak őt vitte magával Nati. Vasárnap a második sorozatban lőttek (volna). Hogy miért volna?
Natiék nagy tesóval szépen beálltak a lőállásba, elkezdődött a felkészülési idő, majd miután lejárt, kiadták a "tölts" vezényszót, végül elindították a próbalövéseket. Natiék beálltak, próbálták megtalálni a helyüket és elsült az első próbalövés. Kicsit furcsa érzés volt, mert tesó nagyobbat rúgott vissza, mintha erősebb lett volna a lőszer, valamint elmozdult felfele, ami egyáltalán nem jellemző ránk. Meglepődtek, de tudomásul vették. Mikor Nati a második lövéshez felemelte a kezét és próbálta elhúzni a billentyűt, az nem csinált semmit. Mint kiderült, csak félig töltötte be a következő lőszert. Nati próbálkozott, hogy rátölt megint és megint, majd mivel a tár sem volt 100%-os, másik tárba tárazott és azzal is megpróbálta, de nem sikerült csőre tölteni. Ekkor szolt a bíróknak, hogy fegyver gondja van. A főbíró megnézte, és mivel ez egy technikai sport, engedélyezte Natinak, hogy kiálljon és csinálja meg a fegyvert, majd egy másik sorozatban folytathatja a versenyt.
Szerencsére tesó gazdája nem lőtt akkor, gyorsan elmentek megnézni, hogy mi is lehet a gond. Próbált másik lőszert rátölteni, 3-szor sikerült is neki, de a negyedik ismét megakadt. Ekkor Zsolti belenézett a csőbe és látta, hogy a kilőtt lőszer hüvelye beleszakadt a fegyverbe. Még szerencse, hogy Natinak nem sikerült rátöltenie és lőnie, mert az tönkre tette volna a csövet. Csődudoros lett volna szegény tesó.
Kiszedték a hüvely maradékát a csőből és kértek helyet egy másik sorozatban. Szerencsére volt is hely a következőben.
Sajnos Natinak nem sikerült újra összeszednie magát és nagggggyon rosszat lőtt. Mivel 1 próbalövést már leadott, ebben a sorozatban már csak 4 próbalövés járt neki 4 perc alatt. Ezzel nem is volt gond, látszott hogy balra fölfele (10 órás 8-as) mentek a találatok. Próbálta Nati tekergetni tesó nézőkéjét, de mint a második értékelt sorozat felénél kiderült, a nézőke oldalállítóját rossz irányba tekerte. Mikor erre rájött, végre sikerült középre állítania, de már ekkor késő volt. Nati is szétesett, meg az első két sorozat is kritikán alulira sikeredett (43, 40). Szóval a végeredmény 171 lett, ami rendkívül gyenge eredmény.
Reméljük legközelebb jobban sikerül. Egyébként a nagy kaliber nemzeti versenyszám OB eredményeit itt találhatjátok.
Október első hétvégéjén jön a nemzetközi versenyszámok OB-ja (30+30). Most arra fogunk gyakorolni, hogy valami hasonló jót tudjunk produkálni, mint kis kaliberben. Ott azért a mezőny már jóval erősebb, hiszen ott már a válogatott kerettagok is indulhatnak. Kíváncsian várom a versenyt :)
Mindenkinek szép napot!
2013.08.30. 11:02
ob-ra készülve 2. (nemzeti)
Voltunk megint lőtéren. A mostani már jobban tetszett. Igaz, a cipő még nem érkezett meg, de legalább Nati keze már kevésbé remegett.
Először a markolatomat áttették nagy tesómra, mert Nati a vasárnapi nagykaliberen is fog indulni. Tesómmal fog versenyezni, az én markolatommal. Először magasra mentek a találatok, ahogy lentebb látszik is. Ráadásul két különböző lőszert kipróbáltak és mindkettővel ugyan oda ment. Mivel vasárnap Nati fog hamarabb lőni, ezért betekerték tesót. Az a megegyezés, hogy a verseny után 10-et fog visszatekerni magasságban és egyet balra. Ennyire különbözik Nati és Zsolti szeme. No de akkor lássuk az eredményt. Sajnos nem lett lefotózva, csak miután ráment a kicsi is, de azért ki lehet venni, hisz a nagynak nagyobb a lyuka :) Szóval látszik rajta, hogy betekerés után már középre mentek a találatok:
Utána vissza lett téve a markolatom. Gyorsan ki is kérdeztem, hogy milyen volt tesómmal beszélgetni :)
Most zöld eley-jel lőttünk, mert versenyen is azzal fogunk indulni. Meglepődtem, mert sokkal jobban ment, mint tegnap. Igaz most is volt egy megbillenés, aminek 7-es lett az eredménye, de összességében a lőkép sokkal szebb lett.
Szóval itt tartunk, hétvégén meg verseny....
(~2050 lövés)
2013.08.29. 11:52
ob-ra készülve 1. (nemzeti)
Hamarosan itt az OB nemzeti része. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog sikerülni. A gyakorlás egyelőre nem túl biztató.
Először is Natinak lett távcsöve. Egyik nap Zsolti (tesóim gazdája) felhívta, hogy az egyik ismerőse túlad az összes lövész cuccán, így kedvezményesen sikerült egy jó kis távcsövet szerezni. Majd a markolatom kisujj részéből ki lett szedve, hogy kevésbé nyomja Nati ujját.
Ezután elkezdtünk gyakorolni. Az első 5 lövés nagyon is jól sikerült, de eddig tartott az öröm. Valami nagyon nem stimmel. Ja, azt még el is felejtettem, hogy próbaként a saslövő lőszer standard verzióját kaptam enni. 330-cal megy és eléggé tetszett. 15 lövés után viszont visszaváltott Nati a lassabb saslövőre. Ezt is szeretem. Attól még nem ment jobban a lövészet. Íme az első próbálkozások eredménye:
Azt azért el kell árulnom, hogy Nati kezében nem igazán maradtam meg, nagyon remegett a keze. No meg néha annyira dülöngélt, hogy majdnem beleszédültem.
A következő próbálkozásokra még borzasztóbb eredmény lett, a dülöngélés eredménye egy "gyönyörű" 6-os lett. Szomorú, enné jobb vagyok:
Közben még egy másik fajta lőszert is kóstoltattak velem, de a morcos ember nem akarta elárulni, hogy melyik az. De azt tudom, hogy szintén gyorsabb fajta.
Ma is megyünk lőtérre, kíváncsi leszek, hogy hogyan fog menni.
2013.08.26. 09:19
Nyári szünet után bele a közepébe.
Mint az előző bejegyzésben írtam, augusztusban nem volt lőtér. Nati ígérte, hogy azért elmegyünk valahova lövöldözni, de sajnos sok hely zárva tart augusztusban, ami meg nyitva van, oda nem jutottunk el. Pedig egyszer már majdnem... Szóval én ki voltam éhezve, Nati meg kicsit sem gyakorolt, így mentünk el a KO-DE-KO kupa 4. fordulójára, Egerbe. Sajnos a morcos ember nem tudott velünk jönni, így tesómékkal voltunk lent.
Kíváncsi voltam, hogy ennyi kihagyás után hogyan fog Natinak menni a dolog... hát nem ment valami jól.
30+30 és 20 pont versenyszámban indultunk. Először kezdtük a 30 pontot. Voltak pillanatok, amikor jól ment, de elég kevés. Világossá vált, hogy a markolatomnak a kisujj részét még reszelni kell, mert nagyon nyomja Nati ujját. Persze ezen lehetne úgy javítani, hogy az éltámasz azon részét, ami a kisujjat tartja meglazítjuk, de akkor nem biztosít elég tartást és nagy a szórás. Igaz, így meg mikor már fárad Nati keze és már nagyon fáj a kisujja, akkor akarva-akaratlanul rászorít, így a lövések vagy felfele, vagy balra mennek. Ez tisztán látszott most is.
Miután befejeztük a 30 pontot, jött a 20 pont. Már bemelegedve, tapasztalva úgy gondoltam volna, hogy jobban fog menni. Itt a végén 183 lett, de minimum 4 8-as volt benne magasan, vagy balra. Ahogy a fentiekben írtam, itt is a kisujj csúnyán bezavart.
Ebéd szünet után jött a 30+30 gyors része. Itt már előtte Nati kicsit szárazon melegített velem, mert sajnos nagyon ritkán lövünk gyorsat és mindkettőnknek rá kell hangolódnia. Nati betekerte a nézőkémet a gyorshoz, legalábbis azt hitte. Hogy miért írom, hogy azt hitte? Nos, mint verseny közben kiderült, hogy nem a magasság állítón tekert, hanem az oldal állítón. 3 sorozaton keresztül nem értette, hogy miért annyira balosak a lövések. Próbált átállni, megtalálni a helyét, de csak balra mentek. A második és a harmadik értékelt sorozat közötti értékelés alatt lenézett rám, ekkor meglátta, hogy másikkal kell a magasságomat állítani. Szidta magát rendesen. Mikor hozzá lehetett érni a fegyverhez, gyorsan átállított és láss csodát, képes volt a tízesbe találni. Sőt, volt egy 48-as sorozata is egy 8-assal. Azok a tízesek gyönyörűen együtt voltak, látszik, velem nincs baj. De, már késő volt. Ez is egy újabb tapasztalat volt neki, így legközelebb biztos nem csinál ilyet legközelebb.
Most majd arra kell menni, hogy a kisujj részét a markolatomnak végre rendesen megcsinálják.
(~1950 lövésnél járok.)
2013.08.13. 15:09
röviden
Csak egy rövid bejelentkezést teszek, mert sajnos augusztusban nincs lőtér, így engem is hanyagol gazdám. Igaz, vett már a kezébe és kaptam egy csinos díszítést is (alkalomadtán megmutatom), de lőni még nem volt velem. Csak hurcol magával, hátha lesz lőtér, ahol próbálgathat.
Azért még egy gyakorlással adós vagyok. Ez az utolsó júliusi edzésen történt. Mindenki vonja le azt a következtetést, amit akar.
Kicsit már összébb ment a lőkép, de még nagyon nem az igazi. Legalább akkora hatalmas kajla lövések már nincsenek.
Mindenkinek további szép napot!
2013.07.29. 14:45
Még több faragás és állítás
Megjött végre az új lőszer. Eley-nek a saslövője. Nagyon jó, kellemes szeretem. Íme:
Még mindig próbálkozunk a markolatom helyes beállításával. Itt-ott (főleg a kisujj résznél) ki lett reszelve, meg be lett pótolva. Még a pénteki gyakorláson nem lett az igazi:
A 30 lövésből még erősen látszik, hogy most jobbra felfele mentek el a lövések. Még nem lett rendesen megtámasztva a kisujj, valószínű, hogy ez ennek az oka.
A következők már talán egy fokkal jobban sikerültek:
De ez a 20 lövés még mindig nem szép. Nagyon nincs egyben.
A szerdai napra már az elsütő billentyűn is állított Nati egy keveset. Kicsit hátrébb állította, a második táblán látszik, hogy összébb jöttek a lövések. Talán meglesz a megoldás. Várom a mai edzést, bár Nati azóta nem vett a kezébe, mert csavargott. Kiderül, hogy hogyan fog sikerülni.
Kb 1800 lövésnél járok.
2013.07.18. 15:28
további állítgatások
A hétvégi versenyen kiderült, hogy Nati kisujjánál még nem ok a markolatom. Hétfőn ezen próbáltak alakítani. Nati kisujjának az első ujjperce eléggé bütykös, mert még kiskorában eltörte azt és elég ferdén forrt be. Ezt a részt próbálták kicsit tágítani. Ekkor elég elfogadhatónak tűnt, de nem tökéletesnek. Ezeket sikerült vele produkálni:
20 lövés. Itt látszik, hogy a kisujj probléma miatt most a lövések néha jobbra, föl mentek. Ez annak tudható be, hogy nem a megfelelő helyen és erővel (túl erősen) lett szorítva a markolat.
A következő 20 lövésre már a jobbosok nagyjából eltűntek, viszont itt már fáradhatott Nati keze és ezért látszik, hogy elkezdte ejteni a lövéseket.
Szerdán meglepetésemre egy új lőszert próbáltunk ki. Az Eley-nek a "saslövő" lőszerét. Finom volt, ízlett. Szerencsére Nati berendelt tesóm gazdájától 1000-ret belőle, péntektől már azt fogom lövöldözni :D
10-et lőttem vele, kicsit alacsonyra ment, de jó lett. Utána a szokásos zöld Eley-jel lőttünk. 25 lövés, egész elviselhető, bár az a balos 7-es 8-as nagyon nem kellett volna. Csúnyán lerontja az összképet.
Tesó is lőtt az új lőszerrel, nekik így sikerült:
Szép lett, nem?
Utána még Nati próbálkozott megszokni az új markolatot, de sajnos fájt a könyöke és ez erősen befolyásolta az eredményt. Így ment másodszorra:
Már várom a pénteki próbálkozásokat.
(lövéseim száma: ~1600)
2013.07.15. 13:33
az ígért háziverseny...
Mivel a bátyám az előző bejegyzésem kommentjeiben kihívott egy háziversenyre, ráadásul a kihívást el is fogadtam, így a verseny pénteken megrendezésre került :)
Nem kell semmi komolyra gondolni, csak lementünk a lőtérre és 20 lövésből döntöttünk. Nos, mint várható volt, Natinak nem lett túl fényes még mindig küszködik a markolatommal. Péntek estére már a kisujjánál jócskán kivettek a markolatból. No de egy kicsit elkalandoztam, térjünk vissza kicsit a házi küzdelemhez.
Tesóék már hamarabb lent voltak a lőtéren, mint mi. Zsolti (tesó gazdája) még azt is vállalta, hogy ő is zöld Eley lőszerrel fog lőni, ahogy mi szoktunk Natival. Egész szépen sikerült nekik a 20 lövés, bár tudom, hogy tudnak ennél sokkal jobbat. Pontokban kifejezve, 189-et sikerült lőni:
Vannak benne elhúzások, meg ejtések, de a lőképe egész szép.
Na, ez nem mondható el ránk. Nati szokás szerinte kicsit rángatott, így sok lövés balra ment. Számosítva, nekünk 182-t sikerült összehozni, ami már lassan az elfogadható tartományból ki is csúszik:
A verseny után még a markolatból faragva lett (nem kevés).
Ezután szombaton elmentünk Egerbe egy versenyre, ahol 20 pontot és 30+30-at is lőttünk. A 30+30 pont része 275 lett. Ennél sokkal jobbat kell produkálni, de a még nem tökéletes beállítások miatt talán belefér az elfogadható kategóriába. A 30 gyors eredményét igazán szégyenlem. Szerintem már elég ideje vagyok Natinál, hogy ne kövessen el olyan hibákat, mint a 4. sorozatban csinált. Mikor tette be a táramat, valahogy nem pontosan a jó lyukba sikerült, így a táramon a lőszereket lefogó karom felemelkedett és a tárból kilövellt az összes lőszer. Mivel a felkészülési idő 1 perc, volt ideje még felszedni a lőszereket és újratárazni, csakhogy a nagy kapkodásban egy lőszer lent maradt a földön, így az ötödik lövésnél üresen csettentem. Ez már alapból 10 hibát jelentett. Szomorú...
Bár a 20 ponttal kicsit javított Nati a renoméjén. Ott sikerült 188-at összehoznia. Sajnos itt is 3 db 8-ast lőtt. Valamivel balra voltak a lövések (2 nyolcas be tudott volna jönni 9-esbe). No de majd legközelebb :)
Eredmények a hétvégi versenyről itt találhatók.
2013.07.10. 12:53
megfejtés keresése
Hétfőn voltunk gyakorolni azzal a céllal, hogy rájöjjünk, hogy mi lehet a baj. Sokat nem haladtunk előre.
Még itt-ott reszelgettek a markolatomon, de Nati még midig balra húz. Morcos embernek az volt a sejtése, hogy azért mennek kicsit balra a lövések, mert a balszélső lőállásba állt és a fal ilyen hatással van rá. Én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Mikor átálltunk egy másik lőállásban, akkor is voltak szerintem balra lövések. Egyszerűen a tartására kellene odafigyelni.
Úgy látom, hogy Nati kezd a kudarcok miatt kicsit türelmetlen lenni. Nem szeretném, hogy elmenjen a kedve. Kis pihenő kedvéért szerdán nem is megyünk le a lőtérre.
Szombaton megint versenyünk lesz, kíváncsi vagyok, hogy most mi fog sikerülni.
A gyakorlás eredményei:
20 lövés. A 7-es még az első sorozatban jött össze.
25 lövés, a balozások miatt kattintottak rajtam kettőt jobbra.
20 lövés. Ez már a másik lőállásból ment, még mindig balos.
Kíváncsi leszek, hogy a szabad ég alatt milyenek lesznek a lövések.
(lövéseim száma: 1280)
2013.07.08. 13:47
újabb alakítgatások
Elkezdték alakítgatni újra a markolatomat. Át kellett gondolni újra a koncepciót. Úgy tűnik, hogy nem jött be az a fajta megoldás, hogy egy kicsit forduljak be Nati kezében, így visszaállítottunk engem. Ez persze azzal járt, hogy újra kell alakítgatni a markolatot. Egyelőre a tenyér részénél vettünk le, hogy jobban belesüllyedjen a tenyér a markolatban. Ez azzal is járt, hogy még többet ki kellett venni az ujjak tövénél lévő részből. Továbbá jó sokat pótoltak a markolat tetejében, a mutatóujj fölé.
Az alakítgatás közben és utána a következőket alkottuk:
(30 lövés)
(20 lövés)
Azért még van mit csiszolni rajta.
Hétvégén elmentünk egy versenyre is, ahol velem 20 pontot lőtt Nati. Nem sikerült túl fényesen, de már nem volt annyira rossz, mint múltkor. Végül 183 lett. Van még min javítani.
(A velem leadott lövések száma 1200 körül van. Ráadásul Nati megint vett zöld Eley-t, így újra a megszokott lőszert kóstolgatom. Eléggé ízlik :) )
Utolsó kommentek