Hamarosan itt az OB nemzeti része. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog sikerülni. A gyakorlás egyelőre nem túl biztató. 

Először is Natinak lett távcsöve. Egyik nap Zsolti (tesóim gazdája) felhívta, hogy az egyik ismerőse túlad az összes lövész cuccán, így kedvezményesen sikerült egy jó kis távcsövet szerezni. Majd a markolatom kisujj részéből ki lett szedve, hogy kevésbé nyomja Nati ujját. 

Ezután elkezdtünk gyakorolni. Az első 5 lövés nagyon is jól sikerült, de eddig tartott az öröm. Valami nagyon nem stimmel. Ja, azt még el is felejtettem, hogy próbaként a saslövő lőszer standard verzióját kaptam enni. 330-cal megy és eléggé tetszett. 15 lövés után viszont visszaváltott Nati a lassabb saslövőre. Ezt is szeretem. Attól még nem ment jobban a lövészet. Íme az első próbálkozások eredménye:

gyakorlas_20130828_1_kicsi.jpgAzt azért el kell árulnom, hogy Nati kezében nem igazán maradtam meg, nagyon remegett a keze. No meg néha annyira dülöngélt, hogy majdnem beleszédültem. 

A következő próbálkozásokra még borzasztóbb eredmény lett, a dülöngélés eredménye egy "gyönyörű" 6-os lett. Szomorú, enné jobb vagyok:

gyakorlas_20130828_2_kicsi.jpgKözben még egy másik fajta lőszert is kóstoltattak velem, de a morcos ember nem akarta elárulni, hogy melyik az. De azt tudom, hogy szintén gyorsabb fajta.

Ma is megyünk lőtérre, kíváncsi leszek, hogy hogyan fog menni.

A bejegyzés trackback címe:

https://matchguns.blog.hu/api/trackback/id/tr85483238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása