Végre hazajött gazdám és lejutottunk a lőtérre. Nagyon vártam már. Úgy volt, hogy két nappal ezelőtt megyünk, de Nati nem ért rá. Mérges is voltam rá. :-S

A lőtéren megint ott volt a tesóim gazdája. Állítgatott rajtam, nagyon tetszett.
A sütésemet állította be. Volt nála egy műszer, olyan digitális newton-mérő szerűség (csak grammokba mér). Először az előhúzásomat állította, úgy, hogy a stage 2-t (a tényleges sütésemet) teljesen levette, így csak az előhúzás maradt. A stage 1-et úgy 450 grammra állította először (ugye a teljes sütés nem lehet kevesebb 1 kg-nál), majd ezután visszatette a stage 2-t. Itt kezdődött a játék. Ezt már csak nagyjából 1 kg-ra állította be mérővel, majd a hagyományos kilós súllyal állította finomra a sütést. Érdekes kis móka volt, de sikerült.
Utána kis fegyverolajjal megmutatta, hogy melyik részeimet kell kicsit megolajozgatni, hogy minden gördülékeny legyen sütéskor. Finom volt az az olaj.

Ezután elkezdtünk lőni. Natinak volt valami lőszere, amit a morcos bácsitól kapott a lőtéren. Annyira nem ízlett, bár azt meg kell hagyni, hogy szinte semmilyen hátrarúgásom nem volt vele. Viszont annyira gyenge volt a lőszer (nem nekem való a gyenge lőszer), hogy kettőnek is a hüvelyét elhajlítottam, miközben próbáltam csőre tölteni. Nem volt benne elég kraft, hogy a szánom kellőképpen hátramenjen.

loszer.jpgCAM00011.jpg

Szépen néznek ki mi? :-)

Miután Nati lecserélte ezt a lőszert zöld Eley-re, már semmi gondom nem volt. Nagyon is tetszett és mikor gazdámnak sikerült koncentrálnia, akkor nagyon szép szórást lőttünk. Viszont a markolatom még mindig nem tökéletes. Most is a gyűrűs és a középső ujj részről le kellett szedni, mert nagyon nyomta gazdám ujját. Még most sem biztos, hogy jó lesz.... Ez még alakítani kell.

Írtam korábban, hogy az éltámaszomba a morcos ember tett súlyt, kettőt is. Na most abból az egyiket kivetette, mert lehet, hogy sok a kettő. Kiderül. Valamint még az elsütő billentyűmet teljesen megfordították, most fejjel lefelé van, de úgy tűnik, hogy ez kényelmesebb Natinak.

Mint írtam, még nagyon sok kis finomhangolás van hátra. Főleg, hogy Imre elsütő szerkezethez való "zsírt" tett rám, amitől gördülékenyebb lett a sütésem, így könnyebb is, és nem keveset kellett utána állítani, hogy meglegyen a kiló.
Húúúúú, nagyon macerás, hosszú folyamat lesz még megfelelőre beállítani engem....

A bejegyzés trackback címe:

https://matchguns.blog.hu/api/trackback/id/tr305346160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása