2013.05.17. 10:22
Az első versenyem.
2013. május 11-e van. Elérkezett az első versenyem időpontja. Egész nap izgultam, mert délután 15:15-kor kezdődik a sorozatom. Előtte még egy spanyol órát is végig kellett hallgatnom Natival, mint kiderült, ez volt az utolsó óra.
Szerencsére időben kiértünk a lőtérre. Aggódtam egy kicsit, mert az éltámaszomat elvitték kipótolni és reméltem, hogy a versenyen visszakapom. Így is lett. Igaz nem csiszolták össze, így nagyot romlott a szépségem :-/ ráadásul Nati csuklóját is nyomta a pótlás. :( Ettől függetlenül, még bizonyítani akarok!
Azt még nem is írtam, hogy a sütésemen is állítgatott Nati. Sajnos nem volt nála súly, így aggasztó volt, hogy vajon megvan-e az 1kg-os sütésem. Még jó, hogy a versenyen sikerült szereznie súlyt a bíróktól, így sikerült időben beállítania a sütésemet. Azt azért megjegyezném, hogy nagyon nem tudja, hogy hogyan kell felemelnie velem a súlyt. Talán túl kapkodva, gyorsan csinálja. Lehet, hogy csak fel volt pörögve. Még jó, hogy vele volt Feri, így ő szépen fel tudott emelni a súllyal. Egyelőre ez lesz a beállításom, amíg alaposan meg nem leszek tisztítva (akkor úgyis elállítódik).
30+30-as versenyszámba neveztünk. Annyit jelent, hogy az első 30 lövést (+5 próba) körkörös táblára kell leadni, 25 méterről, 5-ösével.
Kicsit lassúnak tűnik az egész, mert minden 5 lövés után kimennek a bírók és bemutatják a találatokat (persze fel is írják). Egyébként meg 5 lövése van egy sorozatban, amire a lövőnek 5 perce van. Ez nagyon sok idő. Kicsit unalmas. Ráadásul, mikor leteszik a versenyzők a fegyvert a sorozatok között, akkor a csövünkbe kell tenniük egy piros zászlócskát. Nos, ez nálam egyáltalán nem egyszerű feladat, szegény gazdám jól meg is szenvedett vele, mert, ha teljesen hátrahúzza a szánomat, akkor néhány alkatrészem elállja a cső útját, így nem fér bele a piros zászló. Még szerencse, hogy a negyedik sorozatra már rájött, hogy hogyan is működöm, hogy nem kell teljesen felhúzni engem :)
Ráadásul, ha akkor vette ki a gazdám a piros dugót, mikor már a töltött tárat belém tette, akkor kétszer kell csőre tölteni, hogy a lövedék bekerüljön a csövembe. Ezt nem szabad elfelejteni. De van egyszerűbb megoldás is: Mielőtt megkapom a tárat, azelőtt kell kivenni a piros dugót, akkor nem tér el a kezelésem a többiekétől.
Tanuljuk egymást.....
A második 30-as (+5 próba) sorozatokat gyorsnak nevezik. Tényleg gyors. A lövőnek van 7 másodperce felkészülni a következő 3 másodpercre. Ebben a 3 másodpercben kell felemelni a fegyvert, célozni és leadni egy lövést. Persze könnyítésül itt a lőlap nagyobb, mint az előzőekben. Itt is 5-ös sorozatok voltak és a sorozatok között a bírók kimentek megnézni a találatokat.
Szegény Nati nagyon amatőr módon viselkedett a próba sorozatnál. Nem figyelt és a tűz kapcsolómat elfelejtette átállítani az első lövésnél szárazról éles lövészetre, így csettentem üresen, a lőszert nem lőttem ki :) Kivette a táramat, kivette a csőből a lőszereket persze úgy, hogy egy a földre esett, majd mikor vissza akart tárazni, akkor nem vigyázott és a táram kidobta az összes benne lévő maradék lőszert. Szépen újratárazott (persze ment közben a próbasorozat). Szerencsére a végére 1 darabot sikerült ellőnie, ami 10-es lett, így nagyjából biztos lett, hogy megfelelően lettem áttekerve gyorsra. :)
Látom, nem is említettem, hogy át kell állítani a nézőkémet a lassú és a gyors sorozat között, mert míg a lassúban a fekete kör alsó széle közepére kell célozni, addig gyorsnál bele a közepébe (mivel az egész lőlap egy nagy fekete lap). Azért a gyorsnál a célzást segítendőként kétoldalt van egy-egy fehér csík. :)
Ezzel a gyors sorozat kicsit érdekesen kezdődött, és a folytatás is hasonló volt. Volt, mikor jól fogott meg és nagyon jól sikerült az adott sorozat, de volt, hogy borzalmasan vett a kezébe és minősíthetetlenül rosszul sütött. :-/
Igazából a vártnak megfelelően sikerült... Lesz ez jobb is, rajtam nem fog múlni :-D
....Alig várom a következő kihívást :-D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek